A legfontosabb tanulság: A növények, mint a burgonya, csak akkor fejlődnek egészségesen, ha megkapják a megfelelő mennyiségű mikroelemeket. Ugyanez igaz az emberi szervezetre is. Felismerte, hogy ezek az elemek hiányában az emberi szervezet nem tud megfelelően működni – az immunrendszer gyengül, a sejtek regenerációja lelassul.
Ezen a felismerésen alapul készítménye, amely ezeknek a nyomelemeknek a pótlására szolgál, hogy támogassa az immunrendszert és erősítse a szervezet természetes védekezőképességét. Béres József életműve az egészség szolgálatában állt, és felfedezése milliók életére gyakorolt pozitív hatást."
SEGÍTSÉGEK
Több szinten férhettek hozzá a segítségekhez, mint egy valódi szabadulós játékban, A kiemelt betűkkel jelöltek az adott témát jelenti, alatta pedig a hozzá tartozó tippeket találjátok.
Kattintsatok a segítségre és a lenyíló menüben láthatjátok is a tippet.
FONTOS: amennyiben egy részét már megoldottad a feladatnak, akkor is az első szintű segítség megnyitásánál kezd, és sorban haladj, hogy esetleg ne kapj túl sok segítséget túl korán 🙂
A Parafatábla a jegyzetekkel!
Segítség 1. szint
Először is fel kell vennetek a kapcsolatot a Hotellel.
Nézzétek meg és írjátok be az utolsó oldalon lévő képen megtalálható linket a böngészőbe!
Segítség 2. szint
Kezdeményezzetek chat beszélgetést facebook messengeren a hotellel.
Segítség 3. szint
Amennyiben kapcsolatba léptetek a hotellel meg kell írnotok számukra, hogy milyen ügyben keresitek és kinek a nevében.
Segítség 4. szint
Amennyiben megírjátok, hogy a rendőrségtől keresitek és megadjátok Raquel azonosítóját kapni fogtok egy választ a hoteltől.
Szükségetek lesz még a hotel weboldalára is a későbbiekben!