SEGÍTSÉGEK

Több szinten férhettek hozzá a segítségekhez, mint egy valódi szabadulós játékban, A kiemelt betűkkel jelöltek az adott témát jelentik, alatta pedig a hozzá tartozó tippeket találjátok.
Kattintsatok a segítségre és a lenyíló menüben láthatjátok is a tippet.

FONTOS: amennyiben egy részét már megoldottad a feladatnak, akkor is az első szintű segítség megnyitásánál kezd, és sorban haladj, hogy véletlenül se kapj túl sok segítséget túl korán 🙂

Albérlet pendrive

Segítség 1. szint

Körbenézve találhatsz egy pendrive-ot a szobában, melyet tudsz csatlakoztatni a számítógéphez. 

Jegyzet, QR kóddal

Segítség 1. szint

Olvasd be egy mobillal és olvasd el.

Stopper óra

Segítség 1. szint

Számláló megy a szobában, ennek köze lehet a Juno által említett információhoz:

Segítség 2. szint

Mit is mondott Juno a számlálóról?

Juno korábbi üzenete:

„Azt is mesélte, hogy történt vele valami, amiért nagyon hálás. Azt mondta, ez az esemény megváltoztatta az életét.”
„„Az újjászületésem napja” – így hívta.”
„Azt mondta, ezt a napot minden évben megünnepli. És van egy furcsa szokása is ezzel kapcsolatban.”
„Minden évfordulón, pontosan ugyanabban az órában elindít egy stopperórát. És azt egész évben futni hagyja. Majd csak egy év múlva, ugyanazon a napon állítja le és nullázza. Emlékezteti az idő múlására, és hogy minden egyes napot értékeljen. Ez valami személyes dolog nála.”

Segítség 3. szint

A szobában találhatsz még egy jegyzetet, mely a pendrive feloldásában hasznos lehet.

Segítség 4. szint

” Az új életem kezdete – HónapNap” mit jelenthet? 
Ki tudjuk számolni mikor indított a stoppert Doyun az alapján hogy most éppen hol áll a számláló?

Instagram

Segítség 1. szint

Találunk a szobában egy instagram címet. Keress rá!

Segítség 2. szint

Miket találsz az oldalán? https://www.instagram.com/handoyun7315/

Segítség 3. szint

Olvasható egy weboldal is, nyisd meg!

Segítség 3. szint

Olvasható egy weboldal is, nyisd meg!

Fiókok

Segítség 1. szint

Nézd meg mindegyik fiókot, egyikben találhatsz valamit!

Segítség 2. szint

A  kripto weboldalonoldalon tudod felhasználni, hogy belépj az online felületre!

game.html (pendrive tartalma)

Segítség 1. szint

Chrome böngészőben érdemes megnyitni, a három minta kattintható és be lehet állítani a megfelelő szimbólumokat, melyeket már láthattál a szobában!

Segítség 2. szint

Rakd ki a puzzlet a minták beállítását követően!

Segítség 3. szint

Láthatsz szavakat, de néhány hiányzik!

codetime.gif (Pendrive tartalma)

Segítség 1. szint

Később jól jöhet. Mentsd el. 

Miután beléptél a kripto weboldalra és megoldottad a game.html filet. (kiraktad a puzzlet)

Segítség 1. szint

A weboldalon meg kell adnod a szavakat a, viszont némelyik hiányzik.
Vizsgáld meg jól a szavakat, valamilyen módon közük van egymáshoz, vagyis inkább egymásból következnek!

Segítség 2. szint

A képen látható logika mentént felfedezheted, hogy két szó alkotja a harmadikat valamilyen módon.

 

Segítség 3. szint

Pl. a szikra és levegőből következik az, hogy láng

a következő szót ki kell találnod, (mely a láng mellett van)
azt tudjuk, hogy ez a szó és a „hideg” szavakból kövtkezik az, hogy jég!
Mi lehet így a hiányzó szó? Ezen logika mentén kell megfejteni őket.

Segítség 4. szint

Tehát a láng mellett az lesz, hogy „víz”.

Megoldás

A három megfejtendő szó fentről lefele haladva: víz, növény, tűz

Megoldás - cím-

Miután sikeres volt a megfelelő szavak megadása olvashatod a címet az oldalon, melyet küldj el Chaten Junonak!